NIS2 VEZETŐI KÉPZÉSEK
NIS2 továbbképzések vezetői fókuszban
Képzésünk átfogó képet ad a szervezet vezetői számára a NIS2 irányelv, a hazai jogi környezet és a vezetői felelősségek legfontosabb kérdéseiről. A program célja, hogy a döntéshozók világos, gyakorlatban is alkalmazható tudással készüljenek fel a megfelelési és kockázatkezelési elvárásokra
JOGSZABÁLYI KERETEK
Rögzített képzési kötelezettség
vezetői szerepkörben
A NIS2 hatálya alá tartozó szervezetek vezetői számára a képzési kötelezettséget jogszabály rögzíti (17/2025. (VII. 24.) EM r.). A rendelet külön meghatározza az alapképzés és az éves továbbképzés óraszámát, valamint azokat a tárgyköröket is, amelyeket a programnak minden esetben érintenie kell.
01
Két kötelező képzési szint
A szervezet vezetője a vezetővé válását követő egy éven belül legalább 8 órás alapképzésen köteles részt venni, ezt követően pedig évente legalább 4 órás továbbképzésen. A két képzési forma eltérő célt szolgál, de egyaránt a vezetői felkészültséget és a megfelelőségi tudatosságot támogatja.
02
Rögzített tárgykörök mentén
A képzések témaköreit a rendelet meghatározza, ezért a programoknak minden esetben ki kell térniük a kiberbiztonsági trendekre, kockázatokra, jogszabályi kötelezettségekre, valamint a jó gyakorlatokra. Az alapképzés emellett az incidenskezeléshez kapcsolódó vezetői feladatokat is hangsúlyosan érinti.
03
Vezetői ritmushoz igazítva
A képzések úgy épülnek fel, hogy az elfoglalt vezetők saját ütemükben tudják teljesíteni a programot, a rendelkezésre álló 30 napos időablakon belül. A moduláris felépítés biztosítja, hogy minden kötelező tárgykör megjelenjen, miközben választható elemekkel a szervezet saját működési környezetéhez is igazítható a tanulási út.
Vezetői képzési programok
Képzési portfóliónk a NIS2 megfeleléshez kapcsolódó kötelező vezetői programok mellett önállóan is megrendelhető, speciális vezetői képzéseket is tartalmaz. A programok moduláris felépítésben, a szervezet működéséhez és aktuális felkészültségi igényeihez igazítva érhetők el.
01
NIS2 hatálya alá tartozó szervezet vezetőjének 8 órás alapképzése
A program kötelező és választható modulokból épül fel, így a végleges tematika a szervezet profiljához és igényeihez igazítható.
Kód: CS-NIS-1-HU | Hossz: 8 óra, Ár: 110 000 Ft + Áfa
Bővített: Kód: CS-NIS-2-HU | Hossz: 10 óra, Ár: 129 000 Ft + Áfa
-
Kötelező alapmodulok
-
Választható kiegészítő témák
-
Shadow AI és BCM opciók
-
Konfigurálható modulkiosztás
02
NIS2 hatálya alá tartozó szervezet vezetőjének 4 órás továbbképzése
A továbbképzés 4 célzott modulban tekinti át a NIS2 jogi kötelezettségeit, a legújabb kiberbiztonsági trendeket és a vezetői kockázatmenedzsment alapjait.
Kód: CS-NIS-3-HU | Hossz: 4 óra
Ár: 70 000 Ft + Áfa
-
Bevezetés: A NIS2 irányelv és a hazai jogi környezet
-
Kiberbiztonsági trendek és fenyegetési környeze
-
Kiberbiztonsági kockázatmenedzsment vezetői alapjai
-
Kiberbiztonsági jó gyakorlatok és tapasztalatok megosztása
03
Shadow AI – Vezetői kontroll és szervezeti felkészültség
Vezetőknek szóló, önállóan is megrendelhető képzés a Shadow AI használatából eredő szervezeti, megfelelőségi és kontrollkockázatok felismerésére és kezelésére. A program egyszerű vállalati megrendeléssel érhető el a SECaaS Kft.-n keresztül.
Kód: CS-AI-1-HU | Hossz: 1 óra 20 perc
Ár: 59 000 Ft + Áfa
-
Vezetői kontroll és irányítás
-
Szervezeti AI-használati kockázatok
-
Megfelelőségi és adatvédelmi szempontok
-
Önállóan megrendelhető program
04
BCM vezetői áttekintés
Vezetői fókuszú, önállóan is megrendelhető áttekintő képzés az üzletmenet-folytonosság, a kritikus működés fenntartása és a válsághelyzeti döntési szerepek megértéséhez. A program egyszerű vállalati megrendeléssel érhető el a SECaaS Kft.-n keresztül.
Kód: BCM-02-HU | Hossz: 3 óra
Ár: 59 000 Ft + Áfa
-
Üzletmenet-folytonossági alapok
-
Vezetői döntési szerepek
-
Kritikus működési prioritások
-
Önállóan megrendelhető program
A képzések szervezési háttere
A vezetői NIS2 képzések szakmai és szervezési háttere úgy épül fel, hogy megfeleljen a vonatkozó jogszabályi elvárásoknak és a felnőttképzési adminisztráció követelményeinek. A képzési folyamatban a szakmai tartalom, a képzésszervezés és a résztvevői adminisztráció egymásra épülő, átlátható rendszerben valósul meg
01
Partneri képzésszervezés
A NIS2 jogszabály szerinti képzést olyan, az Fktv. alapján bejelentett felnőttképző szervezheti, amely biztosítani tudja a jogszabályban előírt regisztrációs és oktatói feltételeket.
-
Bejelentett akkreditált felnőttképző partnerünk a Pannon-Qulaity Kft.
-
Legalább 3 év kiberbiztonsági oktatási tapasztalattal rendelkező oktató.
-
A program jogszabályi követelményekhez igazított szervezési háttérrel valósul meg.
-
A részvételhez felnőttképzési szerződés kötött.
02
Felnőttképzési szerződés
A NIS2 képzésben való részvételhez a résztvevővel felnőttképzési szerződést kell kötni, amely a részvétel jogszerű és átlátható keretét biztosítja.
-
Felnőttképzési szerződés a résztvevő és a Pannon-Quality Kft., mint felnőttképző között.
-
A részvétel feltételeinek rögzítése.
-
A képzés fő adatainak dokumentálása.
-
Jogszabályi alapú szerződéses keret.
03
Adminisztráció és adatkezelés
A képzéshez kapcsolódó adminisztráció strukturált adatbekérést és szervezett résztvevői folyamatot igényel, amelyet külön webes jelentkezési felület is támogat.
-
Strukturált résztvevői adatbekérés.
-
Jelentkezési és adminisztrációs folyamat.
-
Adatkezelési tájékoztató szerinti adatkezelés.
-
Átlátható résztvevői ügyintézés.
